Reggel 5-kor keltünk, a Klinikán kb az 5-6 órai kelés a szokás. Lezuhanyoztunk(volt a szobánkban saját wc és zuhanyzónk), a többiek megreggeliztek és vártuk a vizitet. A nővérek csináltak EKG-t, vettek még vért és azt mondták, hogy aznap délután műtenek, mivel a dokimnak aznap délelőtt szakrendelése volt. Napközben átvittek az egyik Belklinikára kontroll vizsgálatra. A probléma az volt, hogy a mentős nem hagyott felöltözni, így egy rövid ujjú és ¾-es alsójú pizsama és egy köntös volt csak rajtam. A váróban nagyon hideg volt és mivel Raynaud-szindrómám is van(hideg hatására a végtagjaimban a hajszálerek azonnal összeszűkülnek, amitől lefehéredik, kékül, lilul, feketedik a kezem-lábam ill. nagyon fáj is) elég rosszul voltam. Az is eléggé elgyengített, hogy napok óta alig ehettem, ihattam a műtét kérdése miatt, illetve befekvés előtt 3nappal abba kellett hagyni a Procoralant. Mondanom sem kell, ahogy el kezdett ürülni, a pulzusom ismét felfele szökött, átlagban 120 volt. A hideg, az éhség és ez megteremtett egy kellően rossz közérzetet. Több órát várakoztam, voltam UH-n, RTG-n majd le kellett mennem az orvoshoz is. Ott már nagyon rosszul voltam, az orvos látta is, így egyből hívta a házimentőt, hogy minél hamarabb visszavigyenek. Rájuk parancsolt, mert itt általában probléma van a betegszállítással, hogy minél hamarabb jöjjenek. Én alapvetően türelmes ember vagyok, már 1 órát ültem csendben, nyugodtan, mikor jött egy PSVT a váróban. Rögtön lefordultam a székről, fájt is, szédültem is és nagyon gyors volt. Az eszméletemet is elveszítettem. Mikor magamhoz tértem már „csak” 150 volt a pulzusom, mondta az orvos, hogy nem jutott már elég vér az agyamba, ezért ájultam. Bevittek sürgősségire, húztak EKG-t, mértek vérnyomást, vércukrot… a szokásos procedúra. Majd rögtön hívtak új mentőt, ami 2 percen belül megérkezett és visszavittek a Kardiológiára. Ott mikor megérkeztem már mondták, hogy nem fognak, mert műteni, mert más is van a dologban és valószínűleg ettől úgyse múlna el minden, így egyelőre nincs értelme, de valószínűleg hamarosan találkozunk… Csináltak korábban még egy ún. Schellong tesztet, ami alapján posturalis tachycardia syndromat diagnosztizáltak. Ez kb. az jelenti, hogyha felállok, akkor több, mint duplájára emelkedik a pulzusom 1-2 dobbanás alatt a vérnyomásom meg leesik... Délután sokat sétálgattam a folyosón egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy 2 nővér rohan felém. A szobánk melletti szobába rohantak, mert leállt egy néni szíve… Nem telt sok bele az egész folyosó tele lett orvosokkal, (szinte…) mindenki tüdejét kiköpve rohant, ki mit tudott még beszerezni, segíteni. Mindent megtettek. Még sose láttam újraélesztést igaziban. Grace klinikában, Vészhelyzetben, Doktor Houseban kifejezetten tetszett, élveztem; de élőben teljesen más. Minden érzékszervemmel észleltem a halált. Nagyon megdöbbentő és furcsa volt. Emellett még biztosabb lettem abban, hogy orvos akarok lenni. Este kicsit kikészültem, mert nehezen is vettem rá magam a műtétre lelkileg a suli miatt, a korábbi műtét miatt. Viszont másrészt már beleéltem magam, hogy most biztos sikerülni fog és így jobban leszek és sokkal könnyebb lesz minden. Hát nem így lett. Szerencsére volt egy barátnőm, akit tudtam, hogy felhívhatok bármikor és meghallgat. Neki elsírtam bánatomat, megnyugodtam kicsit és lefeküdtem. Éjszaka még átjöttek a környező szobákból, kérdezgettek orvosi dolgokról, a műtétről, betegségekről, gyógyszerekről, és volt aki csak beszélgetni akart. Ezekre én mindig vevő vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.