Nem tudom erről írtam-e már, de epilepsziás is vagyok 3 éve. Február végén besűrűsödtek a rohamok, kicsik-nagyok, egyre többször jöttek elő. Az éjszakaiakat nem mindig tudtam "beazonosítani", többnyire csak arról, hogy elharaptam a nyelvem, bevertem valamim, meg az ágynemű szanaszét a szobában... Aztán egy szerdai napon egyik gyakorlat közben jött a roham, szerencsére az előjeleket barátnőim meglátták és kivittek. Kint lezajlott egy kb 1 perces roham,majd tudatzavar. Ezekután hazakísértek, útközben jött még egy kisebb roham, ez csak izom begörcsölésével járt, eszméletvesztés és tudatvesztés szerencsére nem volt. Orvoshoz csak következő kedden tudtam menni, mert azon a héten kedden elmentem, csak nem tudott fogadni az adott időpontban, amikor nekem az óráktól jó lett volna... Így ki kellett tartanom... ki kellett volna. Csütörtökön még rosszabbul lettem már napközben is, az állandósult fejfájás is elviselhetetlen volt, a zsibbadások és egyéb tünetek. Délután barátnőim haza akartak vinni, de félúton még az Egyetem campusán rohamom lett. A roham maga legalább 5 percig tartott, a földön rángatóztam minden végtagommal, szétharaptam közben a nyelvemet és teljesen öntudatlan állapotban voltam. A barátnőim segítettek, elkaptak, így nem estem nagyot; a fejem alá rakta egyikőjük a kabátját, így nem vertem szét; és próbáltak melegíteni is. A mentő nagyon soká érkezett ki, bár én nem tudom, mert roham végén se tértem magamhoz. A lányok azt mondták, hogy a pulzusom és a légzésem se volt normális, néha ki is maradt. Aztán a mentőben "összeraktak" ott már foszlányokban emlékszek dolgokra. Kivittek neurológiára, ott pedig azt mondták bent kell maradnom legalább egy éjszakára. Az éjszakai vizitre pont egy epileptológus jött, aki mondta, hogy gyógyszerbeállításra maradjak, de ez nem lesz sok. Azt mondták ha minden jól megy akkor már hétfőn mehetek is. Végül március 3-tól 22-ig bent feküdtem és elég sok minden történt. Nagyon jó volt az osztályos orvos meg a team, a saját orvosom is bejárt hozzám illetve több orvos is ismer így odafigyeltek kellően. A szoba, ahol feküdtem 2 ágyas volt, és mellette volt még egy 2 ágyas és ez a kis helyiség nyílt a folyosóra. Volt külön wc, fürdőszoba 4őnknek. A szobatársak és szomszédok cserélődtek folyamatosan, de nagyon jó közösségek alakultak ki. Először mind3-an körülöttem sclerosisosak voltak. A szobatársam segítségre is szorult járásnál, meg a többieknek is besegítettem amikor tudtam. Én meg szabadon tudtam bármikor bármit kérdezni, vizsgálni, hisz engem az SM érdekel hosszútáv célként.
Közben kaptam egy új gyógyszert: Depakine Chrono, amitől Csipkerózsikává váltam(a nővérek és orvosok így hívtak). Napi 19 órát aludtam kb, csak addig voltam fent míg volt látogatóm vagy vizit volt vagy vizsgálat, egyébként aludtam... Aztán csökkentették az adagot, de még ígyis sok gyógyszert szedtem.
A következő szobatársam szintén epilepsziás volt és fiatal, vele nagyon jól elszórakoztunk és ő is elég sokat aludt, így megnyitottuk a Csipkerózsika-szalont:) A szomszédba pedig egy nagyon aranyos Parkinsonos néni és egy régi távoli ismerős került. Hozzájuk is sokat átjártunk, a parkinsonos néninek sokat segítettem. Amikor "letapadt", akkor én raktam fel, vagy mozdítottam meg az ágyon, segítettem enni, inni. Lementem neki büfébe, szóltam a nővéreknek, ha kisebb probléma volt. Amikor jobban volt sétáltattam, tornáztattam, segítettem wcre menni. De ami ennél neki többet jelentett, hogy lelkileg támogattam és szobatársa is. Mindig őszintén elmondtam a véleményemet, elmondtam neki, amit a betegségéről tudok és ha elkeseredett akkor felvidítottam. Elmondható, hogy többet tettem érte mint a nővérek és bizonyos részekben mint az orvosok de megérte. Mái napig nagyon hálás és nem roppant össze, akkor amikor egyébként szerinte összeroppant volna, és ez a legfontosabb. Azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy milyen szemtelenül fiatal vagyok hihetetlen bölcs gondolataim vannak, roppant empatikus és türelmes vagyok és nagyon jól bánok az emberekkel. Ez egyébként arra is jó volt, hogy megbizonyosodtam róla visszajelzéseken keresztül is, hogy jó orvos leszek, ha sikerül:)
A fiatal szobatársamat hamar kiengedték. Ennek egyrészt örültem, mert jó neki; másrészt sajnáltam, mert nagyon jól elvoltunk. Helyette egy nagyon furcsa nőt hoztak. Igazából alig beszéltünk. Ez azért volt fura, mert kb az egész emelettel jóba voltam, mindenki jött hozzám tanácsokért meg beszélgetni, ha más nem akkor a folyosón "elkaptak". Ő pedig fiatal is volt mégse nagyon beszélt, de éber se volt. Leginkább a fura szó illett rá... Amikor áttolták az első szavaim ezek voltak: "jesszus itt baj lesz" "tuti alkesz" "ki fog nyírni" Pedig alapból én az emberekhez túlságosan is pozitívan állok, most mégis ezt éreztem és a megérzéseim szinte sose csalnak. Hát már első nap bizonyította, hogy valóban nem stimmel valami. Az egész estét a szomszéd szobában töltöttem, mert a csaj beszélt de nem teljesen értettem, mert nem artikulált, ha mégis megértettem akkor a témát nem értettem, volt amikor pl gumiaroncsokról magyarázott. Úgy éreztem nincs tisztában vele ki vagyok és ő ki meg hol vagyunk. Erről akkor bizonyosodtam meg, mikor meg is kérdezte, hogy hol vagyunk... Meg feltűnően tetszettek neki a cuccaim. Rengeteg orvosi könyv volt nálam, notebook, jó fajta telefon...stb. Végül aludni csak visszamentem, de éjszaka arra keltem, hogy pakolászik a szekrényemben. Próbáltam szólni neki, hogy az az enyém, de mondta, hogy keres valamit. Mondtam ott nem találja, de nem érdekelte. Végül otthagyta. Nem mertem nekiállni, mert éreztem, hogy abból nagyobb baj lenne... Aztán nekiállt mosni, meg szétpakolta az egész szobát... Szinte semmit nem aludtam, holott epilepsziásként egyik legfontosabb alapszabály, hogy ne legyen alváshiány, mert az rohamot okozhat... Ráadásul idegesített is a zajongása, meg hogy mikor fogja valamimet lenyúlni. Végül reggel mikor kiment wc-re minden fontos dolgomat összeszedtem beraktam a nagyszekrénybe, kulcsrazártam, kulcs pedig nálam telefonnal együtt. Viszont ebédnél óhatatlanul mellettem maradt a telefon az ágyon, Anyukám pont bent volt. Csak perifériámon láttam meg, hogy lenyúlta. Anya szólt, hogy adja ide, erre ő visszaordított, hogy NEM. Na itt szóltam Anyának, hogy szóljunk valakinek, mert nagy a tűréshatárom, de ez már sok volt. Szóltunk az egyik nővérnek(egyike azon kevés nővérnek, akik nálam a negatív csoportba kerültek) ő mondta, hogy nem tud mit tenni, szóljunk 1 orvosnak. Közben kiderült, hogy a gyógyszereit kiborogatta és azt se szedi, továbbra is beszélt magába és fura dolgokról, látta az Anyukáját az ajtóban többször is, és a mosdószivacsával telefonált. És ez még mind semmi, ahhoz amik ott történtek... Kiderült egyébként, hogy skizofrén és hangokat hall, azért fura és enyhén kleptomán is. Végül elköltöztették egy másik szobába tőlem, én pedig kaptam egy másik nénit, aki elvileg problémamentes, hogy tudjak pihenni. Már délután probléma volt... Kimentem a masszázsfotelhez a bátyámmal, ahova kijött a skizofrén csaj előbb azt hitte tesóm egy professzor és elkezdett beszélni neki a hangokról, közben én jeleztem tesómnak, hogy hívjon egy nővért, mert baj lesz. Ahogy tesóm elindult a csaj megragadta a kezem és elkezdte szorongatni és csavargatni. Közben világította  telefonom, mert pont lezárta a billentyűzetet, így azért nyúlt inkább én pedig ki tudtam bújni a kezei közül. Eléggé megviselt, de mondták a nővérek, hogy nyugodt lehetek többször nem tud bántani. Ráadásul ekkor kezdtek egy új gyógyszert is még pluszban nálam(Zonegran) mivel volt még 1 rohamom, ki voltam merülve az éjszaka miatt, meg ami egésznap ment... Olyan fél 11 körül mentem át a szomszédoktól(időközben a parkinsonos néni mellé az ismerős helyett egy másik néni került, aki szintén nagyon aranyos és szeretetreméltó). Lefeküdtem, a szobatársam ekkor még pihent. Aztán éjfélkor arra riadtam fel, hogy a bal kulcscsontom-mellkasomon keresztül nyom az ágyba a skizofrén beteg és ordít, hogy "miért teszitek ezt velem?" Aztán ment át a Parkinsonos nénihez,mert ő meg közben zajolt, ahogy fel akart ülni. Én addig felpattantam ki a folyosóra és szóltam a nővérnek. Nem hibáztatom a nővéreket, amúgyis akkor éjszaka a legjobb nővérek közül volt 2, kedvesek, normálisak, dolgosak, segítőkészek, elhivatottak!!!! Csak súlyos eset volt és nem tudtak figyelni. Így átjutott rajtuk... Hát ezekután az egész osztály felzördült, a labilisabb betegek kissé "megkattantak"... Minden szobában volt legalább 1 olyan, aki vagy elkezdett bojongani, vagy ordítozott. Az én szobatársam szökni akart... 5-10 percenként kellett visszahozni a folyosóról, teraszról, aulából... Így nemhogy aludni, pihenni se tudtam. Lehetetlen volt a nővéreknek dolgozni, a betegeknek aludni. Egy ideig a szomszédságban ücsörögtem és nyugtatgattuk egymást a nénikkel, majd szóltam a nővéreknek, hogy szeretnék kimenni a teraszra levegőzni. Engem természetesen kiengedtek: 1. én megkérdeztem 2. rólam tudták, hogy normális vagyok... 3. már sajnáltak, hogy az ő szavaikkal éljek "minden hülye megtalálja szegényt". Levegőztem, majd visszamentem leültem az ágy szélére. Egész éjjel szemléltem az embereket, ahogy fel-alá mászkálnak, ordibálnak, a nővérek próbálják végezni a dolgukat, a skizofrén beteg is többször be akart még jönni, sírt is, aztán nevetett... Ez volt a 2. éjszaka amikor nem aludtam, másnap már azt se tudtam ki vagyok... Viszont áthelyeztek egy egyágyas szobába, innestől tudtam pihenni, tanulni, gyógyulni... 3napot még ott töltöttem, majd egy hétfői napon kiengedtek 19 nap után, 9 nap rohammentesség után.

Innestől igyekszek napi dolgokról írni majd
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.